Mit ünnepelünk március 15-én?

GYORS MEGHÍVÁS:
Hívd meg ismerőseidet! Kattints az egyik ikonra:

Március 15. az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete, és egyben a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja is.

Célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt. 1989-től munkaszüneti nap, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep. Március 15. a magyar sajtó napja is annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit.

A pesti Ellenzéki Kör (a fiatal értelmiségiek radikális csoportja), 1848. március 5-én a pozsonyi diétán indította el aláírásgyűjtő mozgalmát, Kossuth Lajos két nappal korábban beterjesztett felirati javaslatának támogatására.

Ebben a javaslatban többek között szerepelt a közteherviselés, a politikai jogegyenlőség, a népképviseletet és a független kormány. Március 19-én a József-napi vásár napján, Rákos mezején népgyűlést akartak egybehívni, hogy ismertessék a javaslat alapköveteléseit forradalmi jelszavakká tömörítő Tizenkét pontot is, amelyet Irinyi József ügyvéd öntött formába.

 

Március 14-én este megérkezett a Pilvax kávéházba az előző napi bécsi forradalom híre, így az ifjak cselekvésre szánták el magukat.

Március 15-én reggel Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór és Bulyovszky Gyula megváltoztatta a diétához intézett tizenkét pont bevezetését, és politikai fellépésüket indokoló kiáltványt fogalmazott meg. A pontok szövegét a politikai röplap műfajához igazították, két pontot összevontak, és a szövegbe bekerült a politikai foglyok szabadon bocsátásának követelése.

Ezt a kiáltványt olvasták fel a Pilvax kávéházban, majd Petőfi elszavalta két nappal korábban írt, a március 19-i reformlakomára szánt költeményét, a Nemzeti dalt.

Ezután Petőfi tíz társával elindult a Pilvaxból az egyetemre. Előbb az orvoskar hallgatóihoz, majd velük a politechnikum diákjaihoz, azután pedig együttesen a jogászokhoz vonultak. Minden helyszínen elhangzott a kiáltvány és a Tizenkét pont, Petőfi pedig elszavalta költeményét. A jogászok és az utca népének csatlakozásával mintegy kétezresre duzzadt tömeg Petőfi vezetésével átvonult a közeli Landerer és Heckenast nyomdához, a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca és a Szép utca sarkára.

 

Az ifjúság vezetői a nép nevében lefoglalták a gépeket, és cenzúrázatlanul nyomtatták ki a Nemzeti dalt, illetve a Tizenkét pontot:

„Mit kíván a magyar nemzet!”

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.
2. Felelős minisztériumot Buda-Pesten.
3. Évenkénti országgyűlést Pesten.
4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
5. Nemzeti őrsereg.
6. Közös teherviselés.
7. Úrbéri viszonyok megszüntetése.
8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
9. Nemzeti Bank.
10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.
11. A politikai státusfoglyok szabadon bocsátassanak.
12. Unió.
Egyenlőség, szabadság, testvériség!

 

Irinyi József személyesen osztotta szét a röplapokat, a szabad sajtó első példányait. A Tizenkét pont szövegén később kisebb változtatásokat hajtottak végre, az utolsó pontot így egészítették ki: „Unió Erdéllyel.”

Délután háromkor a Nemzeti Múzeumnál nagygyűlést tartottak. A tömeg közben tízezresre duzzadt és a Pest városi tanácshoz vonult, majd meggyőzte őket, hogy csatlakozzanak követeléseikhez. Forradalmi választmány alakult, majd a nép elindult Budára, a Helytartótanácshoz.

A hatalmas tömeg és a választmányi vezetők: Nyári Pál, Pest megye alispánja, Rottenbiller Lipót, Pest város alpolgármestere és Klauzál Gábor, Csongrád vármegye követe adták elő a követeléseket. A Helytartótanács elfogadta a Tizenkét pontot, azonnal eltörölte a cenzúrát, és szabadon engedte a börtönből Táncsics Mihályt, majd Pestre mentek. Este a Nemzeti Színházban a Bánk bán díszelőadásával ünnepelték a forradalom győzelmét.

 

Pozsonyban az országgyűlés alsótáblája határozatban jelentette ki, hogy Kossuth Lajos március 3-i felirati javaslatába beleérti az állami kárpótlás melletti jobbágyfelszabadítás és a teljes közadózás megvalósítását is. Az országgyűlési küldöttség a főrendek által is elfogadott felirattal Bécsbe utazott V. Ferdinánd királyhoz.

A király elfogadta a feliratot, ezenfelül miniszterelnöknek nevezték ki gróf Batthyány Lajost, aki március 23-án megalakította az első felelős kormányt. A pesti forradalomnak is köszönhető az áprilisi törvények megszületése (április 11.), amellyel megszűnt egy elavult, rendiségen alapuló politikai rendszer, az ország pedig lehetőséget kapott a polgári fejlődésre és a gazdasági megerősödésre.

0.00322