Szent Bálint (Valentin, vagy Valentinus) a szerelmesek védőszentje. Hazánkban nem alakult ki jelentős egyházi kultusza Szent Bálintnak.

Az angolszász országokban Valentine napját, február 14-én tartották, majd a 20. század végétől világszerte elterjedt, mint a szerelmesek ünnepe.

Magyarországon az 1990-es évektől kezdődően az angol elnevezés magyarosított változata, mint Valentin-nap vált ismertté. Ezen az ünnepen a szerelmesek megajándékozzák szerelmüket, vagy szerelmes üzenettel kedveskednek neki.

A legelterjedtebb keresztény legenda szerint, Szent Bálint, Terni püspöke a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentje lett Angliában és Franciaországban. Szent Bálintot keresztény hite miatt ki akarták végezni. Azonban, mielőtt erre sor került volna február 14-én, hite erejével visszaadta a börtönőr vak lányának látását, majd búcsúüzenetet küldött a neki, amelyet így írt alá: A Te Bálintod. Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.

A püspök a szerelmeseket a keresztény szokások szerint megeskette, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasodniuk. A friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival. A hagyomány úgy tartja, hogy ezek a házasságok jó csillag alatt születtek. A vallásos, az egyházi liturgiában gyökerező eredete ennek az ünnepnek Jézusnak, mint égi vőlegénynek a megérkezése az égi esküvőre.

A régebbi korokban a termékenység ünnepe szorosan kötődött a természeti jelenségekhez. Február közepe a madarak párosodási időszakának kezdete a mérsékelt égövön, ezért úgy tartották, hogy ez a nap kedvez a házasságjóslatoknak és a szerelmi varázslatoknak. Az ókori Rómában február 15-én tartották a Lupercaliát, a mezőkön legelésző nyáj istenének szentelt termékenységi, engesztelési és tisztulási ünnepet. Ezen az éjszakán a fiatal hölgyek felírták nevüket és egy kerámiakorsóba helyezték. A férfiak húztak egy nevet, és az így kialakult párok az ünnepség idejére vagy egész életükre együtt maradtak.

1446-tól ünneplik a Valentin napot Angliában. A lányok szív alakú papírra írták jövendőbelijük nevét, és a szíveket a kiválasztott kabátjára tűzték. Az első angol nyelvű Bálint-napi levél 1477-ből származik, és ma a British Library őrzi. Valentin-napra hamarosan verseskötetek jelentek meg, a fiatalok úgynevezett "valentine"-okat, szerelmes levélkéket küldözgettek egymásnak. Ezek tekinthetők a mai Bálint-napi képeslapok és általában az üdvözlőkártyák őseinek, amelyek küldése a 19. századra vált szokássá.

Nagykereskedelmi méretekben elsőként 1840-ben az amerikai Esther Holland dobott piacra Valentin napi képeslapot, ezért hívják őt "a valentine-ok anyjának". Az érzelmek kimutatását rosszalló viktoriánus korban a szerelmesek az előre gyártott kártyákkal üzentek. Hamarosan már a gyerekek is küldtek üzeneteket szüleiknek, tanítóiknak, a felnőttek hozzátartozóiknak, barátaiknak.