Sándor, József, Benedek zsákban hozzák a meleget…

Március hazánk első tavaszi, bár gyakran még elég hűvös hónapja. A vidéki életben mégis a mezőgazdasági munkálatok kezdetének ideje.

Számos, az időjáráshoz kapcsolódó népi megfigyelés és jóslás kötődik ehhez a hónaphoz. Ezen kívül március a húsvét előtti 40 napos nagyböjt hónapja is, ilyenkor tilos a mulatozás és a húsos ételek fogyasztása.

Március 18. Sándor napja: Ha Sándor napján szép az idő, jó termés várható - tartja a népi mondás. Sándor napja, a néphit szerint az első meleghozó nap. Bizonyos vidékeken úgy tartották, hogy ez a legalkalmasabb nap a zab és árpa vetésére.

Március 19. József napja: Az első meleg tavaszi nap, erre a napra várják vissza a gólyákat, ekkor eresztik ki a méheket, és hajtják ki a marhákat a legelőre. Sok termésjóslás is kötődik ehhez a naphoz. A néphit szerint, amilyen az idő József napon, olyan lesz a nyári szénahordáskor is. Ha József napján szivárvány látható az égen, jó lesz a búzatermés.

Március 21. Benedek napja: A csillagászati tavasz kezdete. A bencés rendet alapító Szent Benedek ünnepe. Bizonyos vidékeken fokhagymát szenteltek ezen a napon, amelynek csodatévő, betegségűző erőt tulajdonítottak.

0.00278teszt esemény #1, október 07, péntek (08 óra 27 perc múlva)
teszt esemény #2, október 08, szombat (08 óra 27 perc múlva)
Brigitta, október 11, kedd (4 nap múlva)
Orsolya, október 21, péntek (14 nap múlva)
Zsuzsa, október 22, szombat (15 nap múlva)
Kinga, október 23, vasárnap (16 nap múlva)
Tímea, október 25, kedd (18 nap múlva)
könyvelési anyagot küldeni, november 01, kedd (25 nap múlva)
szemetest kivinni, november 01, kedd (25 nap múlva)
Imre, november 05, szombat (29 nap múlva)
KÜLDJÜK, MOST!
Móni, november 05, szombat (29 nap múlva)
Csilla, november 06, vasárnap (30 nap múlva)
virág locsólás, november 08, kedd (32 nap múlva)
Vizlágyító só , november 08, kedd (32 nap múlva)
kávé Csabival, november 10, csütörtök (34 nap múlva)
Zsuzsa, november 16, szerda (40 nap múlva)
Erzsébet, november 19, szombat (43 nap múlva)

Mónika, november 19, szombat (43 nap múlva)
Kata, november 25, péntek (49 nap múlva)
Emma, november 25, péntek (49 nap múlva)
Nóra, november 26, szombat (50 nap múlva)

negyedévente fodrász, december 01, csütörtök (55 nap múlva)
Imre, december 01, csütörtök (55 nap múlva)
Barbi, december 04, vasárnap (58 nap múlva)
Orsolya, december 15, csütörtök (69 nap múlva)
Erzsébet, december 16, péntek (70 nap múlva)
János, december 17, szombat (71 nap múlva)
László, december 17, szombat (71 nap múlva)
Barbi, december 17, szombat (71 nap múlva)
Kata, december 23, péntek (77 nap múlva)
Viktória, december 23, péntek (77 nap múlva)
Éva, december 24, szombat (78 nap múlva)

József, december 25, vasárnap (79 nap múlva)
Kamilla, december 28, szerda (82 nap múlva)
Dávid Atilla, december 30, péntek (84 nap múlva)
Erzsébet, január 01, vasárnap (86 nap múlva)
Péter, január 04, szerda (89 nap múlva)
Rita, február 11, szombat (4 hónap múlva)
Lívia, február 12, vasárnap (4 hónap múlva)
Lilla, február 16, csütörtök (4 hónap múlva)
Krisztina, február 17, péntek (4 hónap múlva)
Zsuzsa, február 19, vasárnap (4 hónap múlva)

Lilla, február 20, hétfő (4 hónap múlva)
Ádám, február 25, szombat (4 hónap múlva)
Andrea, február 26, vasárnap (4 hónap múlva)
Dávid Atilla, március 07, kedd (5 hónap múlva)
Ildikó, március 10, péntek (5 hónap múlva)
Viktória, március 16, csütörtök (5 hónap múlva)
József, március 19, vasárnap (5 hónap múlva)
Klaudia, március 20, hétfő (5 hónap múlva)

Hajnalka, március 27, hétfő (5 hónap múlva)
Eszter, április 02, vasárnap (5 hónap múlva)
Andrea, április 03, hétfő (5 hónap múlva)

Andrea, április 18, kedd (6 hónap múlva)

Emma, április 19, szerda (6 hónap múlva)
Brigitta, április 20, csütörtök (6 hónap múlva)
Csilla, április 22, szombat (6 hónap múlva)
Péter, április 29, szombat (6 hónap múlva)

Tímea, május 03, szerda (6 hónap múlva)
Móni, május 04, csütörtök (6 hónap múlva)
Mónika, május 04, csütörtök (6 hónap múlva)
Csaba, május 05, péntek (6 hónap múlva)
Frigyes, május 06, szombat (6 hónap múlva)
Éva, május 16, kedd (7 hónap múlva)
Éva, május 16, kedd (7 hónap múlva)
Éva, május 16, kedd (7 hónap múlva)
Ildikó, május 16, kedd (7 hónap múlva)
Rita, május 22, hétfő (7 hónap múlva)
Eszter, május 24, szerda (7 hónap múlva)
Tünde, június 01, csütörtök (7 hónap múlva)
Tünde, június 18, vasárnap (8 hónap múlva)
Hajnalka, június 25, vasárnap (8 hónap múlva)
János, június 26, hétfő (8 hónap múlva)
Csaba, július 06, csütörtök (8 hónap múlva)

Nóra, július 11, kedd (9 hónap múlva)
Nóra, július 11, kedd (9 hónap múlva)
Frigyes, július 18, kedd (9 hónap múlva)
Kinga, július 24, hétfő (9 hónap múlva)
Eudoxia, július 24, hétfő (9 hónap múlva)
Lívia, július 30, vasárnap (9 hónap múlva)
Krisztina, augusztus 05, szombat (9 hónap múlva)
Csaba, augusztus 06, vasárnap (9 hónap múlva)

Péter, augusztus 06, vasárnap (9 hónap múlva)
Csaba, augusztus 06, vasárnap (9 hónap múlva)
Csaba, augusztus 06, vasárnap (9 hónap múlva)
Csaba, augusztus 06, vasárnap (9 hónap múlva)
Csaba, augusztus 06, vasárnap (9 hónap múlva)
Csaba, augusztus 06, vasárnap (9 hónap múlva)
Csaba, augusztus 06, vasárnap (9 hónap múlva)
László, augusztus 08, kedd (10 hónap múlva)
Klaudia, augusztus 22, kedd (10 hónap múlva)

Mária, szeptember 08, péntek (11 hónap múlva)
Mária, szeptember 09, szombat (11 hónap múlva)
Ádám, szeptember 09, szombat (11 hónap múlva)
Eudoxia, szeptember 16, szombat (11 hónap múlva)
Kamilla, szeptember 27, szerda (11 hónap múlva)
Andrea, szeptember 30, szombat (11 hónap múlva)