Honnan ered a születésnap megünneplése?

GYORS MEGHÍVÁS:
Hívd meg ismerőseidet! Kattints az egyik ikonra:

Úgy tartják, az ősi perzsa vallásból, a mithraizmusból vették át az európaiak a születésnap ünneplését. A Mithrász istent imádó misztériumvallást a római birodalmon keresztül katonák terjesztették.

Ez a decemberi mulatság tánccal, ivászatokkal, nagy lakomákkal járt, és az emberek megajandékozták egymást. Eleinte az uralkodók, később a fontosabb emberek születésnapja is jelentős eseménnyé vált, és így terjedt el a születésnapos felköszöntés szokása. A jelenség a 20. századtól vált igazán gyakorlattá.

A torta, fontos kelléke egy születésnapnak. A születésnapi torta eredetével kapcsolatban több elmélet is létezik. Az egyik szerint az ókori görögöknél kezdődött, akik kerek vagy félhold alakú mézes süteményeket vagy kenyeret készítettek Artemisznek, a Hold istennőjének. Egy másik elmélet szerint eredete a középkori Németországba nyúlik vissza, ahol kisgyerekek születésnapját ünnepelték így, ez volt a Kinderfest. A németeknek köszönhetjük a torta mai formáját is. Hogy a sütemény édesebb és érdekesebb legyen, rétegessé tették, és az alapanyagokat is variálták. Ezt hívták Geburtstagortennek.

A hagyomány úgy tartja, hogy a torta összehozza az embereket, mindenkinek jut egy szelet, ami az összetartozást szimbolizálja. Az is fontos, hogy a tortából az első szeletet az ünnepelt vágja, különben nem lesz szeren­cséje. Ha a neve is szerepel a tortán, a szeletelés előtt le kell törölni, mert rossz ómen, ha a saját nevét is felvágja az ünnepelt.

A mindenki által jól ismert születésnapi dalt Mildred Hill írta 1890-ben, nővére pedig a szöveget, a Happy Birthdayt hozzá. Eőször 1935-ben adták ki. Még mindig szerzői jogvédelem alatt áll, vagyis fizetni kellene a szerzőknek, ha bárhol eléneklik.

 

Szerte a világban számos furcsa szokással találkozhatunk:

A középkori Angliában pénzérméket, gyűrűket, gyűszűket sütöttek a torta tésztájába. Aki pénzérmét talál, gazdag lesz, aki pedig gyűszűt, sose megy férjhez. Ha készítés közben elejtették a süteményt, az balszerencsét jelentett az ünnepelt következő évére.

Litvániában a szoba ajtaja köré virágfüzéreket akasztanak, s a feldíszített székben ülő ünnepeltet háromszor megemelik.

Olaszországban annyiszor húzzák meg a gyermek fülét, ahány éves.

Dániában comb- és hascsapkodás, kézemelgetés és kurjantgatás a szokás, annyiszor ugranak a magasba, ahány éves az ünnepelt. Zászlót tűznek az ünnepelt házára, az ajándékokat az alvó gyermek ágya köré teszik, hogy ébredéskor azokat lássa meg először.

Írországban a kisgyereket fejjel lefelé emelik fel, és imitálva a padlóra „ejtik” a jószerencse érdekében.

Németországban már hajnalban meggyújtják a születésnapi gyertyákat és egész nap égnek.

Hollandiában az 5, 10, 15, 20 és 21. születésnap éveit koronaéveknek nevezik. Ezeken a születésnapokon az ünnepeltnek különösen nagy ajándék jár. A lakást és az ünnepelt ebédlőasztalnál lévő székét virágokkal, szalagokkal, léggömbökkel díszítik fel. Az iskolában enni kap osztálytársaitól, a tanítója szalagokból, virágokból készített születésnapi sapkát vagy kalapot ad neki.

Vietnámban mindenki újév napján ünnepli születésnapját, mert vagy nem tudják, vagy nem ismerik születésük pontos dátumát. Az újszülött újév napján lesz egy éves, függetlenül attól, hogy mikor született.

 

Az, hogy az ünnepelt ajándékot kap, egészen a kis Jézus születéséig vezethető vissza. Születése után három napkeleti bölcs látogatta meg őt, és egy-egy ajándékot vittek neki. Az ajándék az örömszerzés mellett a rossz szellemeket is elűzi. 

Te is elfelejted a születésnapokat? Mutatjuk, hogyan jegyezheted meg könnyen!

 

0.00375